Az Arctic Winter Gamestől a világkupáig: Ukaleq Slettemark útja

Ukaleq Slettemark in Ruhpolding

Először azért indult versenyen, mert valaki hiányzott. Évekkel később Ukaleq Slettemark Grönland biatlon-történetének középpontjában áll. Egy exkluzív interjúban családról, a dán és a grönlandi színekben való versenyzésről, a fenntarthatóságról és arról beszél, mit jelent egy kis nemzet sportolójaként jelen lenni a nemzetközi élmezőnyben.

Családi örökség és az első sikerek

Ukaleq Slettemark eddigi útja minden, csak nem hétköznapi. Mind édesapja, mind édesanyja biatlonversenyző volt. Øystein 2010-ben dán színekben indult az olimpiai játékokon, míg Uiloq 2012-ben világbajnokságon szerepelt. Szüleinek vitathatatlan szerepük volt abban, hogy Grönland felkerüljön a biatlon térképére. Ukaleq ebbe a biatlonos életformába született bele, így egészen fiatalon megismerkedett a sportággal.

„A szüleim biatlonoztak, és egészen négyéves koromig velük utaztam. Aztán egy kicsit Norvégia és Grönland között költöztünk ide-oda. Egy évig Norvégiában éltem, akkor volt lehetőségem kipróbálni a biatlont. Aztán három évvel később Grönlandon éltünk, és volt egy verseny, amit Arctic Winter Gamesnek hívtak(Északi-sarkvidéki Téli Játékok). Hirtelen hiányoztak sportolók, akik visszaléptek, és mivel én már egy kicsit kipróbáltam a sportot, megengedték, hogy induljak. Végül minden futamot megnyertem.”

Később édesapja ösztönzésére Norvégiába jelentkezett egy elit sportközépiskolába. Felvették, és az egész család vele költözött. Ettől kezdve biatlonkarrierje egyre komolyabbá vált. 2018-ban vett részt először az ifjúsági biatlon-világbajnokságon, majd 2019-ben, a szlovákiai Breznóban megrendezett ifjúsági vb-n megnyerte az egyéni versenyt, ezzel Grönland első érmét szerezte világversenyen. Karrierje tovább ívelt felfelé, 2020-ban pedig az ausztriai Hochfilzenben bemutatkozott a világkupában.

Történelmi pillanatok családi körben

Nem csak Ukaleq, hanem testvére, Sondre is biatlonozik. Ő 2023-ban debütált a világkupában. Ennek köszönhetően ugyanabban az évben történelmi pillanat következett: Grönland először állhatott rajthoz a vegyes páros váltóban. A versenyt akkor lekörözés miatt nem tudták befejezni, de a tavalyi világbajnokságon már sikerült célba érniük, ahol a 23. helyen zártak.

„A tavalyi vegyes páros váltó elképesztő volt. Ez egyértelműen a kedvenc versenyszámom, mert annyi minden történhet benne, és a kisebb nemzeteknek is valódi esélyük van. Az egyetlen célunk az volt, hogy célba érjünk és legyen helyezésünk. És ezt még úgy is sikerült elérni, hogy én nagyon rossz formában voltam, Sondre pedig még egy büntetőkört is futott. Egyszerűen csak annyira boldogok voltunk, hogy ott lehettünk. Különösen azért volt ez nagyon speciális pillanat, mert a régi klubunkból sok barátunk elutazott Grönlandról, hogy szurkoljon nekünk, és még akkor is biztattak minket, amikor csak edzettünk. Egy hatalmas grönlandi zászló volt a stadionban – ez tényleg egy nagyon különleges pillanat volt.”

Dán színekben, grönlandi szívvel

Ukaleq 2022-ben az olimpiai játékokon is rajthoz állhatott. Mivel Grönland nem rendelkezik önálló Nemzeti Olimpiai Bizottsággal, dán színekben versenyzett. Az egyéni versenyen az 53., sprintben a 65. helyen végzett. A héten vált hivatalossá, hogy idén is indulhat az olimpiai játékokon. Testvére is, Sondre Slettemark is kvalifikált.Dánia történetének eddigi legnagyobb olimpiai küldöttségét küldi, hiszen rajtuk kívül Anne de Besche is kvalifikálta magát. A dán színekben való versenyzésről Ukaleq így beszélt:

„Legutóbb is Dánia színeiben versenyeztem. Természetesen akkor is azt kívántam, bárcsak Grönlandért indulhatnék, de büszke voltam arra, hogy a két ország közösségét képviselhetem, és nagyon jól bántak velünk a dán delegációban.”

A dán olimpiai csapat:

Az elmúlt hónapokban az USA és Grönland körüli nemzetközi események tovább erősítették benne ezt az összetartozás-érzést.

„Most még erősebben kötődöm a dán csapathoz mindaz miatt, ami a nemzetközi politikában zajlik. Nagyon különleges, hogy Grönland és Dánia ilyen erősen kiáll egymás mellett. Természetesen az álmom az lenne, hogy grönlandi zászló alatt versenyezhessek, de közben mindenki tudja, hogy grönlandiak vagyunk, és saját, grönlandi motívumokkal tervezett ruhában indulunk. Emellett a Dán Olimpiai Bizottság nagyon jól gondoskodik rólunk, erős csapat áll mögöttünk.”

Sport a politika árnyékában

Az elmúlt egy évben Donald Trump időről időre ismét szóba hozta Grönland megszerzésének ötletét. Ukaleq így mesélt arról, hogyan élte meg ezt az időszakot:

„Tavaly télen, a világbajnokság idején nagyon sok szó esett az USA-ról és Trumpról, majd amikor Grönlandra utaztunk, ott is folytatódott ez a téma. Aztán nyáron és ősszel teljes csend lett, most viszont az elmúlt két-három hétben újra előkerült. Nemrég hatalmas tüntetés volt, több ezer ember vonult utcára Trump és az amerikai annektálás ellen. Szerintem nagyon sokan aggódnak.”

Ilyen körülmények között nem mindig könnyű az edzésre koncentrálni, de Ukaleq szerint maga az edzés segít ebben.

„Amikor edzek, akkor teljesen az edzésre figyelek, és ez jó dolog. A mentális egészségemnek is jót tesz, ha kicsit elszakadok a hírektől.”

Harc a hóért – a fenntarthatóság nagykövete

A grönlandi sportoló a pályán kívül is aktívan alakítja a biatlon jövőjét. Tavaly nyáron nevezték ki az IBU fenntarthatósági nagykövetének.

„Azért szerettem volna csatlakozni a fenntarthatósági nagyköveti programhoz, mert hallatni akartam a hangomat. Úgy éreztem, van egy platformom, amit jó célra tudok használni. Tudom, hogy a sportolók befolyásosak lehetnek, és szerettem volna belülről változtatni a biatlonon. A fenntarthatóság számomra különösen fontos, mert Grönlandról jövök, látom a változásokat, és fontos nekem, hogy a tél ne tűnjön el.”

A gondolkodása messze túlmutat magán a biatlonon: szóba kerül a klímaváltozás miatti migráció, a gleccserek eltűnése vagy az állatfajok kihalása. Számos projekt zajlik a nemzetközi szövetségnél a háttérben, amelyek nem feltétlenül jelennek meg a televíziós közvetítésekben.

„Vannak projektjeik a szén-dioxid újrahasznosítására, hómegőrzésre, illetve az jelenlegi lövedékek kiváltására.”

Fő feladatai közé tartozik a kapcsolat fenntartása a sportolók és a szövetség között. Ha egy versenyzőnek kérdése van, el tudja magyarázni, min dolgozik éppen az IBU, ugyanakkor a sportolók visszajelzéseit is továbbítja a szövetség felé. Az elmúlt időszakban több kisebb, de jelentős változás is megvalósult.

„Egyes világkupákon például a rajt- és célterületen a műanyag zacskók helyett újrahasználható dobozokat vezettek be. Visszajelzést adunk a vegetáriánus étkezési lehetőségekről a family clubban, a közlekedésről, és próbálunk megoldást találni a rajtszámokra is – például más anyag használatával vagy hatékonyabb újrahasznosítással.”

Ukaleq Slettemark

Az év során több nemzetközi napot is szervezett a szövetség sportolói együttműködéssel, többek között a Hegyek Világnapját és a Takarítási Világnapot, valamint egy vegetáriánus szakácskönyvet sportolók receptjeiből. Emellett fenntarthatósági díjat is kiosztottak a szövetségek között, ahol Ukaleq a zsűri egyik tagja volt.

„Úgy érzem, talán valami jót teszek a sportért, és ez fontos. A biatlon teljes mértékben függ attól, hogy legyen jövője a hónak. Ha mi magunk sem veszünk részt ebben a munkában, akkor milyen példaképek vagyunk? És hogyan várhatjuk el másoktól, hogy törődjenek a fenntarthatósággal?”

Kis nemzetek, nagy nemzetek – és a waxolási szakadék

A téli sportágakban gyakran felmerül, mekkora a különbség a kis és nagy nemzetek lehetőségei között. Ukaleq elégedett azzal a rendszerrel, amelyben dolgozik – szülei vele utaznak, mindenben segítik –, ugyanakkor vannak területek, ahol szerinte szinte lehetetlen ledolgozni a hátrányt. Olyan különbségekbe enged bepillantást, amelyeket egy átlagos néző, aki csak a futamot látja, sosem érzékel.

„A legnagyobb különbség egyértelműen a waxolás. Esélyünk sincs ugyanarra a szintre, mint a nagy nemzeteknek. Még ha két embert teljes állásban alkalmaznánk is, az felemésztené a teljes költségvetésünket, és akkor sem lenne olyan jó a felszerelésünk, mint a nagy csapatoké, ahol tíz ember napi 70 kilométert síel csak azért, hogy tesztelje a waxot és a léceket.”

A kisebb nemzetek gyakran nagyobb csapatokkal kötnek megállapodást a lécek előkészítésére. A háttérben ugyanakkor törekvések zajlanak egy egységes waxolási rendszer bevezetésére is, hogy ne ezen múljon egy-egy verseny. Ukaleq szerint a lécek óriási különbséget jelenthetnek, akár egy teljes percet is egy futamon.

„Azt szeretnénk elérni, hogy egységes waxolás legyen. Ezt már elkezdték az IBU Junior Kupában, és nagyon remélem, hogy a következő lépés az IBU Kupa lesz. Az álom pedig a világkupa. Rengeteg erőforrást spórolnánk meg: kevesebb kamion, kisebb karbonlábnyom, kevesebb költség minden nemzetnek. Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország mind hatalmas összegeket költ erre. A végén pedig nagyjából ugyanazok a lécek vannak mindenkinek. Egy egységes rendszer igazságosabb lenne, és valóban a legjobb sportoló nyerne, nem az, akinek a legnagyobb a költségvetése. A nagy nemzetek részéről van ellenállás, de szerintem ez nekik is előnyös lenne, mert a pénzt fejlesztésre fordíthatnák a wax helyett.”

Forma és jövőkép

Karácsony környékén Ukaleq csalódott volt a sífutóformája miatt, de sokat edzett a szünetben. Az első arberi hétvégén még nem jött ki az eredmény, Ruhpoldingban viszont minden összeállt.

„Ruhpolding nagyon passzolt hozzám. Elég lapos pálya, gyors, az emelkedők rövidek, jó tempóval lehet beleérkezni. Úgy éreztem, mintha repülnék. Nagyon jó érzés volt, mert most már tudom, hogy jó irányba halad a forma.”

Hosszú távú terveiről így beszélt:

„A célom az, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a bennem rejlő potenciálból. Amíg fejlődöm, és látom a javulást, az ad motivációt. Szeretek versenyezni, úton lenni, a részleteken dolgozni. Majd meglátjuk. Ha három év múlva elveszítem a motivációmat, abbahagyom. De ha megmarad, akár még tíz évig is folytathatom.”

Külön köszönet Ukaleq Slettemarknak a nyitottságáért és azért, hogy ilyen mély betekintést engedett világába. Sok sikert kívánok neki az olimpián és a fenntarthatósági nagykövetként végzett munkájában!




Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Comments

Leave a Reply

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading