A biatlon világkupa oslói szezonzáró hétvégéjén a nőknél Hanna Öberg kiemelkedő teljesítménnyel két győzelmet szerzett, míg a férfiaknál a norvégok domináltak, bár Sturla Holm Laegreid hosszú dobogós sorozata megszakadt. A legtöbb szakági kérdés könnyen eldőlt, de a futamok így is izgalmas csatákat és több meglepetést hoztak.
Nők
Sprint: Öberg és Vittozzi villant, Jeanmonnot bebiztosította az összetettet
Az utolsó sprintverseny tét nélkül zajlott a szakágit figyelembe véve hiszen biztos volt Jeanmonnot győzelme, az összetett verseny pedig már csak matematikailag volt kérdés. A megváltozott rajtolási szisztéma miatt rendkívül hamar elrajtoltak az esélyesek, az éllovas Jeanmonnot rögtön hármassal.
Az első körben Elvira Öberg és a francia Chauveau diktálta a tempót és a svéd hibátlan volt a francia viszont nem. A lőtéren Julia Simon rendkívül gyors volt így az első sorozat után ő állt az élen de Hanna és Elvira Öberg szorosan követte őt. A második körben az első hat között a különbség nemhogy nőtt volna, hanem csökkent. Elsőként Simon és Jeanmonnot teljesítette az álló sorozatot, ahol eldőlt a két francia nem nyerhet aznap hiszen mindketten hibáztak. A top 6-ban lévő harmadik francia, Michelon is hibázott, nem úgy, mint a két Öberg és Vittozzi, így a második sorozat után kialakult a top 3.
Az utolsó körben Hanna Öberg előnye minimálisan csökkent, így megnyerte a futamot. Mögötte Vittozzi érkezett be a 2. helyre ugyanis Elvira Öberg nem tudta tartani vele a tempót. Simon lett a legjobb francia a 4. helyével, míg Jeanmonnot összetett győzelme biztossá vált a futamot követően. Tandrevold nagyszerűen teljesítve az 5. helyen zárt. A többi norvég versenyzőnek nem sikerült jól a versenyen, a második legjobb Erdal lett, aki a 33. helyen végzett, két norvég Skar és Knotten be sem került az első 60-ba.
Üldözéses: Öberg és Simon nagyszerű csatája
Az üldözéses versenyen Hanna Öberg szezonbeli negyedik győzelmére hajtott, ami egyben pályafutása legeredményesebb szezonja is lett volna egyben. Jeanmonnot és Minkkinen pedig a kis kristálygömbért harcolhatott, előbbi a 6. helyről még utóbbi a 11. helyről várhatta a futamot. Az első sorozatban Hanna Öberg rögtön kettőt hibázott, ezzel elvesztette a vezetést. Rajta kívül az élmezőnyben Vittozzi szintén kettőt rontott, míg Elvira Öberg egyet. Ezáltal a mezőny szorosabb lett hiszen az első 15 versenyző került egy percen belülre. Hanna Öberg ledolgozta a harmadik körben a hátrányát majd Simonnal együtt hibátlan sorozatot teljesített. Elvira Öberg szintén jól lőtt, ahogy Tandrevold sem hibázott. A harmadik lövészet során szintén nem láthattunk sok hibát. Az élen álló kettős nem rontott ahogy Elvira Öberg sem. Tandrevold viszont kettőt is rontott így visszaesett az 5. helyre. Jeanmonnot aki a harmadik sorozatot hibátlanul letudta, feljött a 4. helyre, de meglehetősen távol volt attól, hogy a top 3-ba kerüljön. Az utolsó előtti körben Hanna Öberg és Julia Simon növelni tudta az előnyét, viszont mindketten egyet hibáztak. Az üldözők közül Elvira Öberg és Jeanmonnot is megoldotta hiba nélkül a sorozatot így az ő 3. és 4. helyezésük biztossá vált.
Az első helyért nagy csata volt, voltak olyan pillanatok mikor úgy tűnt Hanna Öberg el tud lépni de Julia Simon mindig visszazárkózott. A célegyenesbe érve Simon belülre húzódott majd az előtte lévő Hanna Öberg is folyamatosan így tett és végül már nem maradt hely, ezzel pedig Hanna megnyerte a versenyt. Simon a célba érés után láthatóan nem volt boldog viszont a futam utáni nyilatkozatában elismerte hasonlóan cselekedett volna.
Jeanmonnot megnyerte a szakági összetett versenyt miután Minkkinen csak a 23. helyen zárt. A legnagyobb felkapaszkodás a norvég Johansen nevéhez fűződik, aki a 17. helyre jött fel a 47. helyről. A svédeknek nem volt jó napjuk az Öberg testvéreket leszámítva. A második legtöbbet visszaeső versenyző Anna Magnusson volt aki 7. pozícióból a 39. helyre, míg Heijdenberg a 8. helyről a 45. helyre esett vissza.
Tömegrajtos:Vittozzi nagyszerű hajrája
Vasárnap délután egy hosszú szezon utolsó futamára készülődhettek a női versenyzők. Tétje még volt az utolsó versenynek is hiszen a szakági összetett még nem dőlt el teljesen de Julia Simon nagy esélyesként volt számon tartva hiszen az előnye 45 pont volt. Ez a fajta nyomás nem nyomta agyon Simont ahogy általában az szokott lenni, hiszen az első sorozatban a lőtéren rendkívül gyors volt így az élen állt Hanna Öberggel együtt. A többi üldöző 6-7 másodperces hátrányból követte őket. Simon és Hanna Öberg a második sorozat során is hibátlan maradt, miközben az üldözők létszáma folyamatosan csökkent. A harmadik körben az élen nem diktáltak nagy tempót, így Elvira Öberg teljesen felért, míg a többi üldöző 10 másodpercen belülre került. Az első álló lövészet megszórta a mezőnyt, ami után csak a két Öberg testvér maradt az élen, az őket követő Hettich-Walz és Voborníková hátránya több mint 10 másodperc volt.
Az utolsó előtti körben a német és cseh versenyző közeledni nem tudott de mögöttük Simon és Tandrevold sok másodpercet hozott. Az utolsó sorozatban Hanna Öberg egyet még Elvira kettőt hibázott. Hanna Öberg az élen maradt hiszen az üldözők közül szinte mindenki hibázott, nem úgy mint Vittozzi aki a 7. helyről jött fel a 2. helyre kevesebb mint 9 másodperces hátránnyal. A 3. helyen Voborníková haladt, akit Tandrevold és Elvira Öberg üldözött.
Az utolsó kör során Vittozzi utolérte, majd az utolsó 200 méteren le is szakította magáról a láthatóan fáradt Öberget ezzel megnyerve a futamot. A 3.helyre végül Voborníková futott be, akit nem tudtak utolérni. Simon a 6. helyen zárt ezzel biztossá vált, hogy ő nyerte meg a tömegrajtos szakágit. Pályafutása utolsó futamán részvevő Fialkova a 7. helyen zárt, míg Hauser a 19. pozícióban ért célba.
VK végeredménye:
- Lou Jeanmonnot 1135 pont
- Hanna Öberg 958 pont
- Lisa Vittozzi 935 pont
Férfiak
Sprint: Laegreid zseniális győzelme
A férfiaknál is szokatlan pillanatoknak lehettünk a tanúi, hiszen egy sprintversenyen szinte rögtön a legelején a legnagyobb esélyesek rajtolhattak el. A szél nem volt nagy így várható volt, hogy tökéletes lövészet kell a győzelemhez. Az első sorozat is ezt támasztotta alá.
A mezőny elejében szinte csak hibátlanul teljesítő versenyzők voltak, Laegreid kivételével aki fél percen belül volt az első helyen lévő Jacquelinhez képest. A francia mögött Ponsiluoma volt másodpercen belül de a 3. helyen lévő Perrot sem volt messze. A második körben Ponsiluoma és Laegreid nagyon erős tempót diktáltak, a svéd át is vette a vezetést, míg a norvég hátránya nem csökkent. A második lövészet viszont átrendezte a mezőnyt. Meglepő módon nagyon sokan hibáztak, Jacquelin volt az élen, Laegreid volt kezdetben a 2. helyen de a később érkező Perrot megelőzte, de csak tizedekkel.
Az utolsó körben a norvég megfordította a versenyt így az élre tudott állni, míg a később érkező Perrot sem őt, sem a honfitársát nem tudta megelőzni így kialakult az első három sorrendje. Mögöttük az a Ponsiluoma zárt a 4. helyen, aki kettőt is hibázott. Érdekesség, hogy a top 10-ben egyedül a német Nawrath volt hibátlan. Az utolsó kör több szempontból is érdekes volt hiszen a norvég a győzelmével a sprint kristálygömböt is meg tudta nyerni. Laegreid és Samuelsson ugyanannyi ponttal zárt, így a győzelmek döntöttek kettejük között, amiben a norvég volt a jobb. Nem mellesleg, ha csak az egyéniket vesszük figyelembe ez volt egymás után a 4. győzelme a norvégnak, de ha a váltókat is belevesszük már 6-os sorozatnál járt.
Az elmúlt időszakban sok versenyző bejelentette a visszavonulását. A futamot a visszavonulók közül Simon Eder a 64. helyen fejezte be, míg Jakov Fak a 89. helyen zárt ,ezzel biztossá vált hogy ez volt pályafutások utolsó versenye.
Üldözéses: A centik döntöttek a szezon legszorosabb versenyén
A versenyt változékony időben, hol nagyobb hol kisebb volt a szél mellett rendezték meg. Az első körben az élen hármas trió alakult ki, Laegreid, Perrot és Jacquelin együtt érkezhetett az első sorozathoz. Ott egyikük sem hibázott de Jacquelin kicsit lassabb volt a lőtéren így hátránya mintegy 6 másodperc volt. Az üldözők többsége is hibátlan volt, Samuelsson és Christiansen viszont nem így az első 6 volt csak percen belül. A második lövészetre felzárkózott Jacquelin, ott viszont hibázott így Perrot és Laegreid maradt együtt. A többi üldöző közül két sorozatot követően már csak Botn volt egy percen belül. A harmadik sorozat alkalmával az első három tökéletesen célzott, mögöttük viszont Botn hibázott így már a 4. helyen lévő Ponsiluoma is perc feletti hátránnyal rendelkezett.
Az utolsó sorozat alkalmával sem hibázott Perrot és Laegreid, így érdekes utolsó kör volt várható. Mögöttük többen is hibáztak így tetemes előnnyel vezették a versenyt. Az utolsó kör a szezon egyik leginkább kiélezett harcát hozta. A verseny még az utolsó métereken sem dőlt el, a célfontót nézve maximum 1-2 centiméter dönthetett a két versenyző között, amiből a norvég jött ki győztesen. Mögöttük Jacquelin simán besíelt a 3. helyre. Perrot és Laegreid teljesítménye nem csak a hibátlan lövészetet nézve volt nagyszerű hanem mind a lőtéren, mind a pályán lévő sebességük a legjobbak között volt.
A versennyel eldőlt a kis kristálygömb sorsa is, amit Perrot tudott megnyerni. A legtöbb helyet Horn veszítette, aki a 12. helyről a 41. pozícióig esett vissza, míg a legtöbbet Fabien Claude nyerte, aki a 35. helyről egészen a 11. helyig kapaszkodott fel.
Tömegrajtos Botn győzelme, Laegreid sorozata megszakadt
Az idény legutolsó futamát a férfiak teljesítették Oslóban. A versenynek a szakági szempontjából már nem volt tétje, hiszen Perrot győzelme már a futam előtt is biztos volt.
Az első sorozatban nagyon sokan hibáztak, közel a mezőny fele meg kellett, hogy látogassa a büntetőkört. Az élen hárman tudtak ellépni és a szezon utolsó fekvő sorozatáig utol sem érték őket. Perrot, Jacquelin és a Ponsiluoma közül csak Perrot tudott hibátlan lenni, így a francia egyedül vezethette a futamot. Mögötte Laegreid, Jacquelin és Botn haladt mintegy 10 másodperces hátrányban. Ez szinte másodpercre azonos maradt a harmadik sorozathoz érve. Itt Perrot gyors volt, de pontatlan így elvesztette a vezetést ugyanis az üldözők közül Botn hibátlan volt. A 3. helyre jött fel Nawrath akinek a hátránya körülbelül 5 másodperc volt. Az utolsó lövészet alkalmával az első 3-ból csak Perrot hibázott így a norvég és a német versenyezhetett a győzelemért. A verseny már a célegyenes előtt eldőlt, Nawrath nem tudta tartani Botn tempóját így a norvég keretbe foglalta az idényt hiszen ő nyerte az első és az utolsó futamot is. Mögöttük Perrot élt célba a 3. helyen.
Laegreid nagy sorozata végül megszakadt, ha csak az egyéni futamokat vesszük figyelembe zsinórban 10 alkalommal állhatott a norvég dobogón. Az oslói verseny előtt utoljára egyéniben még a januári ruhpoldingi üldözésesen fordult elő, hogy Laegreid nem volt dobogós.
VK végeredménye:
- Eric Perrot 1263 pont
- Sturla Holm Lægreid 984 pont
- Johan-Olav Botn 968 pont
Összegzés: Öberg hétvégéje, norvég fölény és búcsúzók Oslóban
A hétvége versenyzője Hanna Öberg, aki két győzelmet és egy második helyet szerzett. A hétvége pozitív meglepetése Ingrid Landmark Tandrevold volt, aki nagyon kiegyensúlyozottan teljesített, három top 10-es eredményt elérve. A hétvége negatív meglepetése Minkkinenhez fűződik, akinek a formája jelentősen visszaesett a szezon végére, így az összetettben is visszacsúszott és végül a kis kristálygömböt sem tudta megszerezni. Sprint során több mint egy percet kapott hibátlan lövészete ellenére.
A hétvége pozitív meglepetése: Ingrid Landmark Tandrevold
A hétvége negatív meglepetése: Suvi Minkkinen
A hétvége versenyzője: Hanna Öberg
A hosszú szezon véget ért, jó pár versenyzőt többet már sajnos nem fogunk látni, míg többen majd még várhatóan országos bajnokságon fognak indulni a következő időszakban. A szezon összefoglaló anyaga jövő héten érkezik amennyiben nem akarsz lemaradni iratkozz fel.

Leave a Reply