Sztárok, supersprint és új szezon: Minden, amit a müncheni Loop One Fesztiválról tudni kell

Október közepén újra biatlon versenyt rendeznek a müncheni olimpiai parkban. Tavalyi szezonban a verseny nagy sikert hozott, közel 50 ezren voltak a helyszínen, az idei évben még több programmal és világsztárral készülnek a szervezők.

Kik érkeznek Münchenbe?

A 2025-ös évben rendezték meg először a Loop One fesztivált a müncheni olimpiai sportparkban. Nagy sikere volt az eseménynek így várható volt, hogy az idei szezonban is újra megrendezik.

Az előző évben körülbelül 100 versenyző vett rajta részt, és az elmúlt időszakban sorra jelentették be a nagyobbnál nagyobb neveket köztük a két címvédőt is hiszen Vittozzi és Perrot is részt vesznek az eseményen. A franciáknál megosztott módon fognak indulni, egyesek mint, Claude, Michelon, Simon a müncheni versenyt választották, míg mások, mint Jeanmonnot, Fillon-Maillet, vagy Braisaz-Bouchet az Arcon Summer Touron versenyeznek. Az olaszoknál nagy hiányzó lesz Giacomel aki vállsérülés miatt nem fog indulni.

A verseny formátuma a Super sprint ami eltérő formátum attól amit a világkupa fordulókon láthatunk.

Super Sprint

  • Minden futam 15 résztvevővel fog indulni
  • Háromszor 1,8 km-et kell megtenni
  • Egy álló és egy fekvő sorozat 50m-es távolságból.
  • Nincs tartalék lőszer,minden hiba egy 60 m-es büntetőkör
  • Maximum két versenyző lehet egy futamban azonos nemzetből
  • Minden futamból a top 3 automatikusan bejut a döntőbe,plusz 3-an idővel az összesítés alapján

Döntők

  • Öt kört teljesítenek 3 helyett
  • 2 fekvő és 2 álló sorozat
  • Hasonlóan itt is minden hiba után 60 méteres büntetőkör

Irány Kontiolahti: Egy hónap maradt a téli idényrajtig

A verseny formátumából adódik, hogy nagyon könnyű lecsúszni a döntős helyekről. 2025-ben is több olyan versenyző nem tudott bejutni a döntőbe, akik aztán jó teljesítményt nyújtottak a szezon során. Michelon, Kirkeeide illetve Simon is többek között nem érte el a döntőt, de a férfiaknál is Jacquelin és Fillion Maillet sem tudott bejutni a top 15-be. Előbbi idén nem is próbálkozhat hiszen a teljes szezon ki fogja hagyni, hogy a kerékpárra koncentrálhasson.

Tavalyi évhez képest eltérés, hogy idén 2 nap során is láthatjuk a legjobbakat versenyezni. Mindkét napon lesznek selejtezők és döntők. A versenyen kívül is lesznek érdekességek, több legendával tartanak meet and greet eseményeket. Johannes Thingnes Bö, Simon Schempp, Franziska Preuss, Denise Herrrman-Wick, Michael Rösch is tiszteletét teszi az eseményen többek között.

Program

Október 17.

  • 11:00 Női Szuper Sprint selejtező
  • 12:20 Férfi Szuper Sprint selejtező
  • 15:45 Női Szuper Sprint döntő
  • 16:25 Férfi Szuper Sprint döntő

Október 18.

  • 10:15 Női Szuper Sprint 1. futam
  • 10:35 Női Szuper Sprint 2. futam
  • 10:55 Női Szuper Sprint 3. futam
  • 11:15 Női Szuper Sprint 4. futam
  • 12:30 Férfi Szuper Sprint 1. futam
  • 12:50 Férfi Szuper Sprint 2. futam
  • 13:10 Férfi Szuper Sprint 3. futam
  • 13:30 Férfi Szuper Sprint 4. futam
  • 15:45 Női Szuper Sprint döntő
  • 16:25 Férfi Szuper Sprint döntő

A versenyt követően már csak körülbelül egy hónap fogja elválasztani a versenyzőket majd a szezon első világkupa hétvégéjétől így láthatjuk majd ki milyen formában tud majd ráfordulni a felkészülés véghajrájára.

A müncheni Loop One fesztivált október 17-18-án rendezik még a szezon első hétévégéje majd november 26-án kezdődik Kontiolahtiban.


Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Comments

Leave a Reply

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading