Olimpiai szezon rajtja a biatlonban – kérdések és erőviszonyok a világkupa elején

Szombaton elstartol az olimpiai szezon a biatlonosok számára. A férfiaknál a Boe testvérek visszavonulásával új időszámítás kezdődik mind a norvég csapat,mind a teljes mezőny számára. A nőknél minden esélyes itt lesz a tavalyi szezonból, az előszezonban bomba formában lévő Vittozzival kiegészülve.

Ha páratlan év akkor Östersund tarthatja a mondás hiszen egészen 2003-ig kell visszamenni, amikor páratlan évben nem a svéd helyszínen kezdődött a szezon. Ezen kívül szintén megszokottnak mondható, hogy dupla hétvégével indul az idény azaz mind az előttünk álló mind december első hetét is Svédországban tölti a mezőny. A további helyszínek még idén Hochfilzen és Annecy, még januárban a szokásos német duó Oberhof és Ruhpolding következik, míg az olimpia előtt Nove Mestoban van lehetőség utoljára versenyezni. Az antholzi olimpiát követően pedig a Kontiolahti ,Otepaa,Oslo trióval zárul a szezon.

Szezon menetrendje

  • Östersund (29 November–7 December)
  • Hochfilzen (12–14 December)
  • Annecy–Le Grand-Bornand (18–21 December)
  • Oberhof (8–11 Január)
  • Ruhpolding (14–18 Január)
  • Nové Mesto (22–25 Január)
  • Olimpia:Antholz-Anterselva (8–21 Február)
  • Kontiolahti (5–8 Március)
  • Otepaa (12–15 Március)
  • Oslo Holmenkollen (19-22 Március)

Férfiak

A tavalyi szezon végén őrségváltás történt a férfiaknál ugyanis Strula Holm Laegreid nyerte meg az összetett világkupát Johhannes Thingnes Boe előtt. Laegreid csak 2019 óta szerepel a világkupákon azonban akkor berobbant. Még a 2019-20-as szezon végén vehetett részt pár versenyen ott még extra teljesítmény nem láttunk tőle nem úgy, mint a 20-21-es szezon kezdetén,ahol rögtön az első versenyszámot megnyerte, abban a szezonban még hatot azon kívül így a 2. helyen zárva az összetett versenyt. Utána lévő két idényben is 2.  volt majd jött egy „gyengébb” 4.  hely a 2023-24-es szezonban. Ezek alapján is a mondható, hogy érett Laegreid győzelme már, és könnyen kijelenthetnénk hogy ő az idény topfavoritja de nem ilyen egyszerű a helyzet. Komoly ellenfele lehet a francia Éric Perrot aki tavaly 3.  helyen zárta a pontversenyt komoly fejlődést bemutatva. A svéd csapatból Samuelssonban reménykedhetnek a szurkolók, viszont az ő esetében az átlagteljesítmény jobban szokott ingadozni, mint ami egy nagy kristálygömbhöz kéne. Az olimpiai szezonban az olaszok Giacomelben reménykedhetnek, tavaly öt dobogó jött össze neki a világkupában és egyéniben a világbajnokságon is szerzett egy ezüstérmet.

November 14-16 közötti hétvégén rendeztek szezon előtti versenyeket Norvégiában és Svédországban, ahol a legtöbb esélyes versenyzett is. Norvégiában rendezett sprintversenyen a Johan-Olav Botn nyert, aki összesen hét világkupa futamon indult életében, az előző szezonban egyszer sem, de 2024 márciusából van dobogója egy sprintversenyen. A norvég csapat tájékoztatása szerint be is került a csapatba, érdemes lesz rá figyelni. A sprinten Perrot a 3. lett viszont a vasárnapi tömegrajtos versenyt megnyerte. A franciáktól Jacquelin se teljesített rosszul a sprinten 11. még a vasárnapi napon 2. lett. Laegreid nem kezdett erősen ő egy 17. és egy 7. helyet szerzett. A svédországi Idrében is rendeztek versenyeket, mind szombaton és mind vasárnap egy sprintet. A szombati napon Samuelsson volt a legjobb Horn előtt még vasárnap a német Fratzscher nyert Zobel és Kühn előtt, azaz tiszta német dobogó volt. A vasárnapi napon Samuelsson négyszer is hibázott így a 8. helyen zárt. A két nap alapján azért messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de jelen állapot szerint a németek úgy tűnik jó állapotban vannak, de a formákat az olimpiára próbálja majd mindenki kihegyezni, ezért is lesz nagy kérdés mi várható a nagy kristálygömbért folytatott harcban. Érdemes ennek kapcsán megemlékezni legutóbb mikor olimpia volt Johannes Thingnes Boe csak a 13. helyen zárta a szezont, több versenyt is kihagyva viszont a téli olimpián négy olimpiai bajnoki címet szerzett. A körülményeket figyelembe véve a szezonnak Éric Perrot tűnik az esélyesnek mivel Laegreid az összetett győzelem után vélhetően maximálisan az olimpiára összpontosít majd. Kérdés a javulást mutató németek, Samuelsson vagy egy új esetleg berobbanó norvég bele tud-e szólni? Hamarosan kiderül mivel a világkupa szombaton a férfiak számára egy váltóversennyel kezdődik, az egyéni küzdelmek december 3-án egy 20km-es indításos versennyel indulnak.

Nők

Tavalyi szezonban nagy csata volt az összetett győzelemért, amit végül a német Franziska Preussnak sikerült elérni meg előzve a francia Lou Jeanmonnot. Preuss és Jeanmonnot is végig kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott így a hullámzóan teljesító Elvira Öbergnek és a Julia Simonnak nem volt esélye beleszólni a versenyfutásba. Utóbbi komoly hátránnyal indulhat neki a szezonnak hiszen a hosszú ideig húzódó bankkártyalopási ügyben elítélték, felfüggesztett börtönre és pénzbírságra büntették és a francia szövetség egy hónapra eltiltotta, ami azt jelenti Svédországban nem lehet ott. Tavalyi szezonban voltak nagy felfedeztettek, ilyen volt Michelon aki öt ponttal előzte meg az U23-as összesítésben Richardot, illetve a semmiből feltörő Suvi Minkkinen aki 30 éves korára ért be. A tavalyi szezon előtt a legjobb eredménye világbajnokságon egy darab 8. hely volt de azon kívül nem volt 20-ban sem, olimpián pedig még a legjobb 40-ben sem soha! Nagy kérdés ő meg tudja-e azt tenni ami a finn legendának Makarainennek nem sikerült hiszen egészen nehezen hihetőnek tűnik de Kaisa egyetlen egy olimpiai érmet sem szerzett pályafutása során. A karrierjét figyelembe véve egészen tragikus. Lesz nagy visszatérőnk is Lisa Vittozzi személyében, aki betegség miatt volt kénytelen kihagyni a teljes idényt, nyáron már bomba formát mutatott a mind a blinki norvég biatlonversenyen mind a müncheni Loop One eseményen.

A két héttel ezelőtti tesztversenyeken a norvégiai Geiloban rendezett sprintet Kirkeeide nyerte meg egészen lenyűgöző futóteljesítménnyel hiszen kétszer is hibázott. Dorothea Wierer is utolsó dobására készülhet februárban és nincs rossz formában hiszen három hiba ellenére is a 6. volt. Az idrei sprintet az Öberg testvérek uralták Hanna,Elvira sorrendben, Vittozzi a 4. helyen zárt. Vasárnap Elvira hengerelt, a 2. helyen záró Hettich-Walz perc fölötti hátrányt kapott már, mögötte két másodperccel Hanna Öberg zárt, akit még szorosabban követett Vittozzi. Érdemes Anna Magnusson teljesítményéről is megemlékezni, aki mindkét napon stabil 5. helyen zárt. A norvégiai helyszínen vasárnapra feltámadt Tandrevold mivel megnyerte a tömegrajtost Femsteinevik és Wierer előtt. Kirkeeide ezen a napon szétlőtte a táblát hiszen hetet is hibázva csak a 20. lett.

A szezon kezdetére ráfordulva, ami látható a két olasz rendkívül jó formában van így Vittozzira és Wiererre már az elejéről oda kell figyelni. Ezen kívül az Öberg testvérek uralták az idrei hétvégét, így jobb előjelekkel várják az idény nyitót, mint a tavalyit. Viszont vannak, akik kapcsán a sötétben tapogatózunk, Michelon,Richard,Preuss, Minkkinen a lapjait majd csak Östersunban fogja kiteríteni.

A nők szintén váltóversennyel kezdenek szombaton, az első 15 km-es egyéni versenyük majd a keddi napon lesz 15:30-as kezdettel.


Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Comments

2 responses to “Olimpiai szezon rajtja a biatlonban – kérdések és erőviszonyok a világkupa elején”

  1. […] A szezon előtti felvezető cikkemben én magam is próbáltam jósolni, hogy mi várható a szezonban a szezon előtti futamok eredményeit és más faktorokat figyelembe véve. Akkor úgy fogalmaztam:” A körülményeket figyelembe véve a szezonnak Éric Perrot tűnik az esélyesnek mivel Laegreid az…” […]

  2. […] várható a szezonban a szezon előtti futamok eredményeit és más faktorokat figyelembe véve. November végén Magnusson, Wierer, Vittozzi és a két Öberg nővér formáját emeltem ki. A két Öberg nővér egész szezon során hullámzó teljesítményt nyújtott, míg Magnusson […]

Leave a Reply

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Discover more from Winter Sports Hub

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading