A francia Világkupa hétvége rendkívül színvonalas versenyeket hozott, ahol mind a férfiaknál, mind a nőknél 3 különböző győztest hozott a hétvége. A nőknél összetettben a Jeanmonnot, Kirkeeide páros kezd ellépni, míg a férfiaknál Botn növelte az előnyét.
Nők
Sprint:Öberg első győzelme a szezonban
A verseny során Hochfilzenhez hasonlóan jó körülmények fogadták a versenyzőket, így itt is lehetett rá számítani, hogy hibátlan lövészet fog kelleni a győzelemhez. Az első 10-be összesen két versenyző került hibával. A francia Braisaz-Bouchet és a norvég Kirkeeide a 7. és 9. helyen zártak. A hibátlanul teljesítők közül sokáig Fialkova volt az élen, jó ideig reménykedhetett is egy dobogóban, de végül a két olasz versenyző, és Jeanmonnot és Öberg is megelőzte. Wierer és Vittozzi hihetetlen tempóban lőttek. A több mint 100 fős mezőnyben Vittozzi töltötte a legkevesebb időt a lőtéren, míg Wierer a második volt. Érdekességképpen Fialkova itt 17 másodpercet vesztett el Vittozzival szemben így hiába volt valamivel gyorsabb náluk a pályán. A két olasz ennek ellenére nem tudta megfogni Öberget és Jeanmonnot. Öberg gyors volt a pályán, a teljes versenyt nézve viszont francia riválisa pár másodperccel még nála is jobb volt. A győzelmet a svéd tudta elhozni, annak köszönhetően, hogy a lőtéren viszont közel 9 másodperccel kevesebb időt töltött. Az összetettben vezető Magnusson csak a 38. helyen zárt ezzel az üldözésére is nehéz helyzetbe hozva magát.
Üldözéses:Az első duplázó,Jeanmonnot
A verseny során Jeanmonnot már első sorozatot követően az élre állt, amit nem is engedett ki a kezei közül, magabiztos győzelmet aratva. Ezzel ő lett az első az idényben akinek két győzelme van. A dobogóra visszatért a finn Minkkinen, aki hibátlan teljesítménnyel a 6. helyről indulva a 2. pozícióban zárt. A 3., ezzel a hétvége második dobogóját összehozó Wierer lett, aki továbbra is nagyon stabil formát mutat. Az üldözésesen Julia Simon is villantott idén először, 10 helyet kapaszkodva zárt a 4. helyen. A sprint győztes Öberg sokat hibázott, szám szerint 4-et ezzel nem volt esélye a dobogóért harcolni, de végül így is a 7. helyen zárt. A nap legnagyobb kapaszkodását a norvég Johansen ért el, aki a 40. helyről hibátlan lövészetet bemutatva a 15. helyen ért be a célba. A legnagyobb visszaesés a moldáv Stremoushoz fűződik, aki a16. helyről indulva lett 40. helyen zárt. Érdekesség, ha a csak az üldözéses futam idejét figyelnénk akkor egy Hauser, Simon, Elvira Öberg dobogó állt volna, össze.
Tömegrajtos:Drámai végjáték,Kirkeeide első győzelme
Az év első tömegrajtos világkupáját rendezték vasárnap. A verseny komoly izgalmakat hozott, nem alakultak ki nagy különbségek, jól példázza, hogy a verseny végén az első 13 helyezett fél percen belül volt egymáshoz képest. Az utolsó sorozat után, úgy tűnt Bened simán meg fogja nyerni a versenyt hiszen komoly, 15 másodperces előnye volt. Az üldözők viszont komoly tempót diktáltak és már több száz méterrel a cél előtt megelőztek a franciát. A végén Kirkeeide, Jeanmonnot és Braisaz csatázhatott az első helyért. A fiatal norvég ezen a héten is megmutatta mennyire erős az utolsó körös hajrákban, a franciáknak nem volt ellenszerük rá, így nyerte meg élete első VK futamját. A második helyen szenzációs hétvégén teljesítve, 3 dobogóval záró Jeanmonnot végzett, a harmadik pedig idén első pódiumát begyűjtő Braisaz-Bouchet lett. A győztes Kirkeeide a futam után így nyilatkozott a norvég NRK-nak:
„Ez teljesen őrült volt. Láttam, hogy másodikként jövök ki az utolsó lövészet után, majd hallottam, hogy jönnek mögöttem. Akkor tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de nem volt más választásom, mint megpróbálni. És sikerült. A pályán azon gondolkodtam, hogy előttem egy francia van, mögöttem kettő, és most akár én is elronthatom az ünneplésüket. De elképesztően menő itt kint menni a pályán, ennyi szurkoló előtt. Ez egy teljesen őrült élmény”
VK pontverseny
- Lou Jeanmonnot 481pont
- Maren Kirkeeide 413 pont
- Dorothea Wierer és Anna Magnusson 363 pont
Férfiak
Sprint:Norvég dominancia
A férfiak sprintversenye norvég fölényt hozott. Az első öt helyből, négyet elhoztak a norvégok, csak Jacquelinnek sikerült rajtuk kívül beférni közéjük a 3. helyen zárva. Egy ideig úgy tűnt Dale úgy is meg fogja tudni nyerni a versenyt, hogy kettőt is hibázott. A végén viszont Christiansen egy nagyszerű utolsó kört teljesítve tudott az előnyéből még pár másodpercet megtartani. A cseh Hornig közel volt egy bravúrhoz, a második lövészetet követőn még a 2. volt, de az utolsó körben sokat vesztett így végül a 9. lett. Dale futó teljesítménye egészen kiemelkedő volt, a teljes mezőnyben összesen hárman voltak, akik kevesebb mint fél percet kaptak tőle.
Üldözéses:Precíz Botn
Az élről induló Christiansen, hamar visszaesett, első lövészetben lévő hibája után a 6. volt. Az élen a Dale, Botn, Ponsiluoma trió haladt a második sorozatig, ott viszont a svéd hibázott így ezzel a norvég duó ment együtt egészen a negyedik sorozatig. Az utolsó sorozatot Botn hibátlanul oldotta meg, viszont Dale kettőt is hibázott ezzel, Botn nyerte meg a versenyt. Az első három sorozatban rendre hibázó Jacquelin az utolsót hiba nélkül fejezte be így futott be a 2. helyen, Dale lett a 3. Az élről induló Christiansen a 7. lett és ami kiemelendő még hogy a mezőny legidősebb indulója Simon Eder a 9. pozícióban zárt, ami első top10-es helyezése volt a szezonban. A nap legnagyobb felkapaszkodása egy osztrákhoz fűződik, Dominic Unterweger az 57. helyről indulva 24 helyett előre lépve a 33. helyezett lett. A legtöbb pozíciót induláshoz képest a német Kaiser és az ukrán Borkovskyi veszített, mindketten 18 hellyel zártak hátrébb az induláshoz képest. Ha csak az üldözéses idejét vettük volna figyelembe akkor egy Botn, Perrot, Gunka dobogó állt volna össze. A lengyel Gunka 13. lett, ami a legjobb eredménye pályafutása során.
Tömegrajtos:Olasz győzelem,Chrisiansen nagy hajrája
A férfiak tömegrajtos versenye kevesebb izgalmat hozott, a női versenyhez képest. Giacomel a harmadik sorozatot követően kezdett ellépni a Strelow, Perrot duóhoz képest, a negyedik sorozathoz érve már közel 15 másodperc volt az előnye. Az olasz ott sem hibázott így már ott eldőlt ő nyeri meg a futamot. Strelow és Perrot sem hibázott, így a francia a 2. helyen még a német a 3. helyen haladt élete első dobogójához. Komoly előnyük volt az üldözőkhöz képest, Strelow közel 20 másodperccel volt Christiansen, Botn, Dale hármas előtt. Az üldöző norvégok még 13,5 kilométeres pontál is közel 9 másodperces hátrányban voltak, viszont komoly hajrát nyitottak. A célegyenesben Christiansen meg tudta fogni Strelowot aki így a negyedik helyen zárt, élete első dobogójára még várni kell.
VK pontverseny
- Johan-Olav Botn 560 pont
- Eric Perrot 447 pont
- Tommaso Giacomel 431 pont
Helyzetkép a jövő évi folytatás előtt
A nőknél hazai pályán Jeanmonnot három dobogót is begyűjtött, ezzel az összetett élére állt, közel 70 ponttal van Kirkeeide előtt. A kék trikós norvég egyre stabilabban teljesít, és megint megmutatta futásban is komoly potenciál van benne. Mögöttük Wierer és Magnusson azonos pontszámmal áll. Ami eddig nagy erőssége volt a svédnek a stabilitás, na a hétvégén az hiányzott tőle. Több lövőhiba, ezáltal gyengébb eredmények jöttek. Wierer nagyszerű, három pódiumnál jár. Preuss jelenleg távol van a tavalyi formájától. A lövészete jobb volt, mint az első hétvégén, de futásban komolyabb lemaradása van. Az Eurosportnak nyilatkozott is helyzetével kapcsolatban:
„Az elmúlt két hét kemény volt. Örülök hogy egyáltalán el tudtam indulni. Jó érzés volt hogy nem a kanapén kellett ülnöm”.
A férfiaknál Botn szereplése bíztató lehet az olimpiára nézve. Nem ő a leggyorsabb a pályán, viszont a lövészete 96%-os! Az idei három VK forduló egyéni versenyeit nézve összesen egyszer hibázott álló sorozatban, de fekvő sorozatban se ront sokat. Két fő riválisa Perrot és Giacomel. A két üldöző pedig tavalyihoz képest egy picivel pontosabban is céloz, de ez jelenleg kevésnek tűnik ahhoz hogy a norvégot legyőzzék. Őket Samuelsson követi, aki szintén kicsit tudott javítani a lövészetén a tavalyi évhez képest.
Az esemény hangulata nagyszerű volt egész hétvégén, a szervezők elmondása szerint a négy nap alatt 67 ezer szurkoló volt a helyszínen. A versenyzők karácsonyi pihenőre vonulnak, lesznek, akikkel találkozhatunk majd a schalkei biatlon eseményen, a mezőny jó része viszont majd Oberhofban fog csak versenyzeni január 8-11 között.
A hétvége pozitív meglepetése: Johannes Dale-Skjevdal
A hétvége negatív meglepetése: Anna Magnusson
A hétvége versenyzői: Lou Jeanmonnot
Források:NRK,Eurosport

Leave a Reply