A férfiaknál Johannes Hoesflot Klaebo verhetetlen volt, rekordot jelentő ötödik győzelmét aratta. A nőknél Jessie Diggins összetett győzelemmel fejezte be utolsó Tour de Ski versenyét.
Toblachban kezdődött meg az idei kiírás. Erre a szezonra a verseny és több versenytáv is rövidült. A tavalyi szezonhoz képest eltűnt a síatlon, illetve a 20 kilométeres szabad stílusú verseny lerövidült 5-re. Toblachban négy szakaszt rendeztek tavalyihoz hasonlóan, még Val di Fiemme két viadalt tartott.
Nők
Sprint (Toblach): Skistad győzelme, finn csalódások
Nem minden esélyes vállalta a Tour de Ski indulást. Az egyik legjobb formában lévő svéd Jonna Sundling az olimpiára koncentrál így ő kihagyta az idei sorozatot. A verseny sprinttel indult. Már a selejtező során kellemetlen eredményekkel kellett szembesülnie a finneknek. Krista Parmakoski az első 40-be sem került be, idén egyébként egyszer se tudott még ott lenni a top 30-ban sprintben. Viszont az adatok szerint ilyen hátul utoljára sprintben 2018-ban szerepelt. A finnek részéről Kerttu Niskanen se került be a legjobb 30-ba. A sprintet végül a norvég Skistad nyerte meg a német Rydzek és a svéd Dahlqvist előtt. A német számára ez volt az első dobogó idén míg Dahlqvistnak ez volt a második. A norvégok azzal a csapással is szembe kellett, hogy nézzenek, hogy Mathilde Myhrvold megsérült. Ezzel számára a Tour de Ski véget ért, és kérdés az olimpiára milyen állapotban lesz.
10 km klasszikus: Slind nyert, Diggins átvette a vezetést
Az azt követő napon 10 kilométeres klasszikus stílusú egyéni indításos versenyt rendeztek. A versenyt Frida Karlsson kezdte a legerősebben, az első 3 kilométeren lévő három szektor során is ő volt a leggyorsabb. Az utána következő két kilométeren viszont nagyon sok időt veszített, közel 20 másodpercet a legjobbakhoz képest. Fél távnál Slind állt az élre amit nem is engedte ki többet a kezéből. Második helyen Stadlober zárt, aki nagyon jó teljesítményt nyújtott. Szezonbeli első dobogója volt és jelentős javulás a karácsony előtti futamokhoz képest. Mögöttük Diggins jött be a dobogóra, aki szintén kiegyensúlyozott formát mutatott a verseny során így a korábbi sprintnek is köszönhetően az élre állt az összetettben. Niskanen a 4.helyen végzett, ami messze a legjobb eredménye az idényben. Az erősen kezdő Karlsson végül az 5. lett fél perc feletti hátrányt begyűjtve.
5 km szabad stílus: Diggins erődemonstrációja
Az idei év egyik újítása a harmadik szakaszon lévő 5 kilométeres szabad stílusú futamok voltak, ahol 4 felé osztották a mezőnyt így versenyezhettek. A szervezők figyeltek rá a legjobbak mind külön futamban induljanak. A versenyen ahogy várható volt nem volt mindegy melyik futamba kerülnek a versenyzők. A viadalt ugyanis Jessie Diggins nyerte, aki az utolsó 400 méteren nagyon komoly erő demonstrációt tartott, viszont az összesített első 8 helyezettje mind ebből a 3-as futamból került ki. Mögötte a legjobb Emma Ribom lett, még a 3. Moa Ilar. Érdekesség az első futamot megnyerő Nadja Kaelin csak a 22. helyen zárt összesítésben.
20 km üldözés: Diggins kontrollálta a mezőnyt
Az utolsó toblachi versenyt január 1-én tartották, ami egy 20 kilométeres üldözéses volt. Diggins már a verseny előtt kényelmes helyzetbe került ugyanis legnagyobb riválisa Slind betegség miatt feladni kényszerült a versenyt. Hasonlóan betegség miatt kellett feladnia szintén az összetett 6. Emma Ribomnak is. A legközelebb így Moa Ilar volt, de az ő hátránya már egy perc volt. A versenyen Diggins jól ment, növelni tudta az előnyét a verseny első felében, onnantól kezdve a mögötte lévő Ilar-Stadlober duó tartotta a különbséget. A futam legjobb idejét a norvég Heidi Weng teljesítette, de mindösszesen két másodperccel volt jobb az amerikainál. Az összetettben ezzel Weng az 5. helyre jött fel. A finn Joensuu sem teljesített rosszul, közeledett a top 3-hoz.
Sprint (Val di Fiemme): Joensuu első győzelme
A pihenőnapon a mezőny átutazott a Val di Fiemmébe az utolsó két szakasz helyszínére. A sprintversenyen már nem tudott részt venni Kerttu Niskanen, aki betegség miatt nem tudott elindulni és hasonlóan járt a norvég Skistad is. A norvég számára azért is lehetett fájó hiszen a sprint összetett élén állt. Niskanen az összetett 7. helyén állt. A sprint során megtört a jég, hiszen a finn Jasmi Joensuu élete első győzelmét aratta. Mögötte a svájci Faendrich zárt, még a 3. a svéd Hagstroem lett. Az összesítést vezető Diggins a 7. pozícióban zárt.
Tömegrajtos: Simpson-Larsen meglepetése, Diggins második
Az utolsó tömegrajtos verseny a szokásos Cermis mászás volt. A versenyt jelentős előnnyel kezdte meg Diggins, aki így nyugodtan versenyezhetett. Az már délelőtt kiderült Frida Karlsson nemtud elindulni lábsérülés miatt. A start után a mezőny jelentős része egyben maradt a hegy lábáig majd ott szakadt szét. 8 kilométer megtétele után még egy öt fős csoport volt a verseny élén Simpson-Larsen vezérletével. Utána viszont egy meredekebb részen Weng és Simpson-Larsen el tudtak lépni és úgy tűnt őket nem fogják tudni utolérni. A mögöttük haladó Anderson,Diggins páros úgy tűnt eldönti maguk között az utolsó dobogós hely sorsát, viszont Stadlober valami egészen hihetetlen hajrát bemutatva felzárkózott. Az utolsó párszáz méteren pedig Heidi Weng is elkészült az erejével,így egyértelművé vált Simpson-Larsen élete második győzelmét arathatja. Az elfáradó Wenget viszont még Diggins is megfogta, aki így a 2. helyen zárt. Weng mögött pedig Stadlober érkezett be 4. pozícióban a célba.
Az összetettben Diggins nyert nagyon nagy különbséggel. Az utolsó versenyt dobogós helyről megkezdő Joensuu és Ilar nagyon hátul zártak a versenyen így sok helyet veszítettek. A finn a 34. helyen ért célba közel három és fél perces hátránnyal míg Ilar a 26. lett közel három percet összegyűjtve. Így végül Stadlober lett a 2. kettő perc feletti hátránnyal összesítésben és Heidi Weng a 3. Az utolsó szakaszt megnyerő Simpson-Larsen a 7. lett összesítésben, mögötte zárt Ilar és Joensuu a 8-9. helyen. A sprint összetett győzelmet Maja Dahlqvist szerezte meg.
Férfiak
Sprint (Toblach): Klaebo már az első futam után az élen
A férfiaknál is voltak nagyobb hiányzók. Az egyik az osztrák Mika Vermeulen aki betegség miatt nem tudott elindulni az idei versenyben még a norvégok oldaláról Martin Loewstroem Nyenget nem indult. Nagyon szoros volt a selejtező a férfiak számára a sprint során. Az utolsó továbbjutó helyet a spanyol Pueyo szerezte meg 5.36 másodperc hátránnyal mindösszesen. Több olyan versenyzőt láttunk a mezőny végében, akiket sprintversenyen nem is szoktunk látni, például a norvég Krüger a 94.helyen fejezte be a selejtezőt. A magyar induló Kónya Ádám a 115. helyen végzett. A sprintet végül Klaebo húzta be Heggen és Vike előtt. Az olasz Pellegrino továbbra sem találta a formáját, hiszen csak a 12. helyen ért célba.
10 km klasszikus: Stenshagen győzelme, Klaebo dobogón
A 10 kilométeres versenyen az első mérőpontnál egy orosz versenyző kezdett a legjobban, Korostelev, aki még közel 2 kilométernél is csak tizedekre volt az első helytől. Ott viszont élre állt Stenshagen aki ki se engedte a vezetést a kezéből. Mögötte Klaebo lett a 2. és Iversen a 3. Még ketten zártak fél percen belül, az egyik Niskanen volt, aki 4. lett még a svéd Anger az 5. helyen futott be. Az orosz Korostelev a táv második felében nagyobb hátrányát gyűjtött és végül közel 40 másodperces hátránnyal fejezte be a 9. helyen. Pellegrino legjobb hosszú távú versenyét teljesítette a szezon során, a 10. helyen célba érve.
Tömegrajtos futam: Schumacher meglepetése
A férfiaknál hasonló módon alakult a tömegrajtos mint a nőknél. Itt is egy erős futam vitte el a verseny dobogóját, a második futamot megnyerő Gus Schumacher élete második VK győzelmét könyvelhette el. Mögötte szintén a második futamból lévő Moser és Heggen zárt a 2. és 3. helyen. Moser élete első pódiumát érte el, de ezelőtt még top 5-ben sem zárt egyéniben. A saját futamját megnyerő Klaebo csak a 12. még a szintén saját etapját megnyerő olasz Barp csak a 19. lett. Schumcher és Diggins győzelme történelmi napot hozott. Ez volt az első alkalom amikor a férfiaknál és a nőknél is egy napon nyert amerikai sífutó.
20 km üldözés: Klaebo magabiztos előnye
A 20 kilométeres klasszikus stílusú üldözéses versenyt Klaebo 45 másodperces előnyből kezdhette el Heggen előtt. Rajta kívül még Amundsen és Moser volt egy percen belül. Az 5. helyről induló Stenshagen hamar felkapaszkodott a második helyre. Klaebo mögött egy komolyabb csoport haladt egészen 13 kilométerig amikor Stenshagen indított, amit nem tudtak lekövetni. A versenyt nagyobb gond nélkül nyerte meg Klaebo, Stenshagen érkezett be a 2. helyre 51 másodperces hátránnyal, mögötte a svéd Anger és az olasz Pellegrino még percen belül voltak. A leggyorsabb a versenyen Anger volt, Krüger volt a 2. míg Ree volt a 3. legjobb. Kónya Ádám a 91. helyen fejezte be a szakaszt.
Sprint (Val di Fiemme): Klaebo fölényes győzelme
A férfiak sprintversenyét magabiztosan nyerte meg Klaebo, több mint 3 másodperccel előzte meg a francia Chappazt és a svéd Grahn akik a pódiumon zártak. A svédnek ez volt élete első dobogója VK-futamon.
Tömegrajtos: Stenshagen nyert, Klaebo történelmi győzelme
Az utolsó etapnak nyugodt körülmények között vághatott neki Klaebo hiszen közel másfél perc volt az előnye. A verseny érdemi része 8 kilométernél indult el, hiszen addig még 14-en is 10 másodpercen belül voltak az első helyen lévő Korostelevhez képest. Utána Stenshagen lépett el és ő vele csak Lapierre tartotta az iramot. Egy ideig egyedül haladt a 3. helyen Korostelev, viszont mögötte Iversen egy támadást indítva utol tudta érni és lerázta a többieket. Klaebo nagyon hátraesett, 9 kilométer után már bőven az első 10 mögött volt, de így is biztonságban volt az összetett első helye. A cél előtt 200-300 méterrel viszont Korostelev le tudta ismételten szakítani Iversent így úgy tűnt simán be fog érni a 3. helyre. Az első hely sorsa az utolsó 100 méteren dőlt el, amikor Stenshagen hajrájával nemtudott mit kezdeni a francia. Lapierre mögött viszont végül nem Korostelev lett a 3. hanem Iversen aki óriásit hajrázott, az orosz versenyző teljesen elkészült az erejével és 4. lett. Klaebo a végén egy párat tudott előzni, de így is a 12. helyen ért célba. Kónya Ádám élete második Tour de Ski versenyét is be tudta fejezni hiszen a 66. helyen ért célba.
Az összetettben Klaebo végül fél perccel nyert Stenshagen előtt, míg Amundsen lett a 3. Stenshagen élete első Tour de Ski viadalán azonnal a 2. helyen zárt, ami bíztató lehet a norvégoknak. Az olasz Pellegrino feljavuló formájának köszönhetően is a 4. helyen végzett az összetettben, pályafutása során immár negyedszer. Kónya Ádám a 69. helyen fejezte be a sorozatot. A sprint összetett győzelmet immár 6. alkalommal nyerte meg Klaebo.
Erőviszonyok a Tour de Ski után – Klaebo és Diggins az élen
A VK pontversenyben Jessie Diggins előnye közel 200 pont Moa Ilarral szemben,Andersson áll a 3. helyen, aki pedig még Ilartól is több mint 200 ponttal van elmaradva. Jessie Diggins ezzel a győzelemmel három Tour de Ski sikerrel fejezi be a pályafutását. A folytatásban kérdés, hogy alakulnak az erőviszonyok, Diggins jó formában van és Stadlober is feljavult a szezon elejéhez képest. Slind aki idén a norvégok legjobbja volt nem tudott sok verseny részt venni, Oberhofban figyelni kell a formáját ahogy a svédeket hiszen náluk volt, aki el sem indult és jó páran végig sem versenyezték az idei Tourt.
A férfiaknál Klaebo előnye közelíti a 250 pontot, ami elég meggyőzőnek tűnik a folytatásra. Amundsen és Stenshagen van még ott a dobogón,komoly fejtörés lesz végül kit indítsanak majd el a versenyeken a norvégok. Pellegrino egyre jobb formájának köszönhetően a 4. még a svéd Anger az 5.
A világkupa két hét múlva folytatódik Oberhofban egy sprinttel és egy klasszikus stílusú 10 kilométerrel.

Leave a Reply